A legtöbb anyuka megijed, ha hasmenés jelentkezik a terhesség alatt, ettől azonban nem kell félni, nem jelent veszélyt a babára, de a szükséges óvintézkedéseket fontos betartani.
Alapesetben is fontos, hogy az ember ne egyen olyasmit, ami gyomorrontást okozhat, terhesség alatt azonban erre érdemes fokozottan odafigyelni. A nyers húsok, lágy sajtok fogyasztása eleve kerülendő terhesen, de vigyázni kell a nem megfelelően megmosott gyümölccsel, lejárt szavatosságú ételekkel is.
Az óvatosság ellenére előfordulhat, hogy futó hasmenés vagy komolyabb gyomorrontás jelentkezik. Ilyenkor a legfontosabb a folyadékveszteség pótlása. Hasfogót nem érdemes szedni, hiszen fontos, hogy az irritáló anyagok kiürüljenek a szervezetből. Érdemes azonban sok vizet inni, minden székelés vagy hányás után legalább egy pohárral.
A folyadékpótlás mellett fontos, hogy néhány napig diétát tartsál: főtt krumpli, pirítós fogyasztása ajánlott, kerülni kell a fűszeres ételeket, a túl sok sót, a kávét (mert ezek további vizet vonnak el a szervezetből).
A hasmenés felfázás jele is lehet, erre a terhesség első harmadában ajánlott különösen odafigyelni és, ha a felfázás egyéb tüneteit (alhasi fájdalom, gyakori vizelés) is érzed magadon, felkeresni a nőgyógyászt.
Ha a gyomorrontás, hasmenés 2-3 nap után nem múlik el magától, ajánlott orvoshoz fordulni.
A terhesség utolsó heteiben, a szervezetnek a szülésre való felkészülése is kezdődhet gyomorrontásos tünetekkel, hasmenéssel, hányással.
Ha terhességed alatt a napok felkeléskor émelygéssel indulnak akkor érdemes egy 5-10 percet lustizni mielőtt kiszállsz az ágyból és még eközben elrágcsálni egy kekszet, hogy ne szédülj.
A védőnő mindenről tájékoztat így ne felejts kérdezni tőle.. csak bátran:)
Itt leírom, hogy mik az Ultrahangon előforduló rövidítések jelentései:
GEST, SSW hét - gesztációs, azaz terhességi hét
LMP - utolsó menstruáció időpontja
GA - LMP szerint számolt hetek száma
Average US GA - az ultrahangos mérések szerinti terhességi hét
EDD by LMP - szülés dátuma LMP szerint számolva
EDD by Ultrasound - szülés dátuma az ultrahang alapján
GEW - tömeg
FS - a petezsák átmérője
YS - szikhólyag
Placenta - méhlepény
CRL vagy SSL- ülőmagasság, fejtető és far távolsága
EFW vagy FW Handlock4 - a baba becsült súlya BPD, AC, HC és FL alapján
TAD vagy THQ vagy TTD - mellkas átmérője
APD/AD - a has mérete a gerinctől a hasfalig
AC vagy AU - haskörfogat
APAD - has hosszirányú átmérője
APTD vagy ATD - a has keresztirányú átmérője
APD - gerinctől a hasfalig mért távolság
TAD - mellkas átmérő
THQ - mellkas harántátmérő
THAP - mellkas antrioposterior távolság
BPD, BIP - (biparietális átmérő) fej szélessége a két halánték között
FRO - frontooccipitalis átmérő (BPD síkjában mért legnagyobb koponyaszélesség.)
OFD - fej átmérője hosszában, homlok és tarkó közti legnagyobb távolság
HC, HU vagy KU - a fej körfogata
OFD vagy FOD - a homlok és tarkó közötti távolság, a koponya hosszanti mérete
OK - agyi oldalkamra szélessége
FL - (femur hossz) a combcsont hossza
HL vagy HUM - a felkarcsont hossza
TIB - sípcsont hossza
FIB - szárkapocscsont hossza
HUM - felkarcsont
RAD - alkarcsont hossza